A sólymoknak sok fajtája van, amelyeknek közös tulajdonsága, hogy nem készítenek maguknak fészket, hanem sziklahasadékokba vagy elhagyott fészkekbe rakják tojásaikat. Repülésük látványos, és a magasból, zuhanórepüléssel csapnak le zsákmányukra. Bár a sólymok vadak, jól idomíthatóak, ezért használták vadászatokra szerte a világon. Sok fajuk azért is áll nagy becsben, mert a kártékony rovarokon él.

Az Ébredés időszakának szülöttei, hasonlóképpen totemükhöz, „szeretik széttárni szárnyaikat”. Ők más értelemben vett jó vadászok: új témákra, eszmékre, tapasztalatokra vadásznak, új és új vidékeket akarnak megismerni. Ők is rettenthetetlenek, ha el akarják érni céljaikat. Totemjükhöz hasonlóan magasra szárnyalnak - de eszmei síkokon. Sajnos sokszor nincs elég türelmük végére járni az ügyeknek, könnyen eltéríthetőek. Nem nagyon képesek annyira koncentrálni egy ügyre, hogy abból a lehető legtöbbet hozzák ki, mert az újdonság varázsa megejti őket. Egyik legfontosabb életfeladatuk megtanulni, hogy bő energiakészletüket ne csak az indulásnál dobják be, hanem legyenek kitartóak

---

 

 

 

 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A vándorsólyom (Falco peregrinus) a madarak(Aves) osztályának a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjába tartozó faj, Angola és az Egyesült Arab Emírségek nemzeti madara.

A vándorsólyom a sólyomfélék családjának az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező képviselője. Mérete körülbelül akkora, mint egy nagytestű varjúé. Kékesszürke háta, hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyes hasi része és fekete feje van, amelyen szintén fekete „bajusz” húzódik. Mint minden madárevő ragadozó esetében, a vándorsólyomnál is észrevehető a nemi kétalakúság: a tojó jóval nagyobb, mint a him. A vándorsólyom főleg a sebessége miatt ismert, mivel zsákmányszerzéskor irányított zuhanórepülés közben képes elérni a 310-320 km/h-t, és ezzel a Föld leggyorsabb állata.

Költőterülete az arktiszi tundrától a trópusokig terjed. Majdnem a teljes Földön megtalálható, kivéve a sarki területek leghidegebb részeit, az igen magas hegységeket, a legforróbb esőerdőket és Új-Zélandot. Ezzel a világ legelterjedtebb ragadozómadara. A madár magyar, angol és tudományos nevei mind arra a tulajdonságára utalnak, hogy a faj északi populációit alkotó egyedei igen vándorló kedvűek. A természettudósok szerint körülbelül 17–19 alfaja van. Még nem tisztázott, hogy a sivatagi sólyom, más néven berber sólyom (Falco pelegrinoides) külön fajt alkot-e, vagy a vándorsólyom két afrikai alfajának az állományához tartozik.

Bár legfőbb táplálékát a középméretű madarak alkotják, a vándorsólyom kisebb emlősökre, hüllőkre, sőt még rovarokra is vadászik. Az ivarérettséget egy éves korban éri el. A felnőttek egész életre „házasodnak”, addig hűek egymáshoz, amíg egyikük el nem pusztul. Tojásait a sziklák szélére, újabban a városok tömbházaira is rakja; fészke alig van, vagy egyáltalán nincs. Sok helyen ez a ragadozómadár veszélyeztetett fajjá vált, főleg a nagy hatású rovarmérgek miatt, mint amilyen a DDT is volt. Miután ezt az 1970-es évek elején betiltották, a vándorsólyom állományai újra növekedésnek indultak; ehhez a sikerhez az is hozzájárult, hogy a fészkelőhelyeket védelem alá vonták, és szaporítóhelyekről a vadonba engedtek ember által vagy fogságban tartott madarak által nevelt vándorsólymokat.

 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Sivatagi sólyom

Két alfajt, a Falco peregrinus pelegrinoidest és a Falco peregrinus babylonicust gyakran együtt külön fajnak, a sivatagi sólyomnak vagy berber sólyomnak (Falco pelegrinoides) tekintenek; habár a Handbook of the Birds of the World című enciklopédia 1994-ben a vándorsólyomba helyezte őket. Ezek a madarak a Kanári-szigetektől kezdve, Szahara szélein keresztül a Közel-Keletig, Közép-Ázsiáig és Mongóliáig fordulnak elő. A száraz területeket részesítik előnyben.

A sivatagi sólyomnak megvan a vöröses nyaka, de eltérő színezetű a vándorsólyomtól. Gloger-szabálya szerint a madarak színezete az éghajlatnak megfelelően alkalmazkodik. Ennek a sólyomnak különleges röpte van, csak szárnyának külső részével verdes, mint ahogyan néha a sirályhojszák teszik. Bár a vándorsólyom is használja ezt a repülési módot, nem olyan gyakran és élénken, mint a sivatagi sólyom. A vándorsólyomtól eltérően a sivatagi sólyom lapockái és csontos medencéje tompa, lábai pedig kisebbek. A két sólyomnak az év különböző szakaszaiban van a kotlási időszaka, azonban a határterületeken nem kizárt az alkalmi kereszteződés a két alfaj között. A két csoport között 0,6–0,7 százalékos genetikai távolság van, amit „peregrinoid komplexumnak” nevezünk.

Néha a Falco peregrinus madens alfajt is a sivatagi sólyom alfajaként sorolják be.

Hibrid

Fogságban a vándorsólymot a kis sólyommal (Falco columbarius) lehet keresztezni; ennek a hibridnek az angol neve: perlin. A hibrid nagyobb és gyorsabb, mint a kis sólyom, azonban lassúbb, mint a vándorsólyom, és nem is repül olyan távolra, tehát kisebb az esély, hogy gazdája elveszítse. A hibrid madár apja általában vándorsólyom, míg az anyja kis sólyom.

A fenti példán kívül, fogságban a vándorsólymot egyéb sólyomfélékkel is keresztezik, például a Feldegg-sólyommal (Falco biarmicus). Ezt a hibridet nagyon kedvelik a solymászok, mivel ügyes vadász, mint a vándorsólyom, de szívós, mint a Feldegg-sólyom. Egy másik hibrid az északi sólyommal (Falco rusticolus) való kereszteződéskor jön létre; ezeket a hibrideket főleg változatos színezetük miatt tenyésztik. Mint ahogy eddig is látható, a vándorsólyom a Hierofalco-fajokkal áll nagyon közeli rokonságban, úgyhogy a tudósok szerint a két csoport a pliocén végén, körülbelül 2,5–2 millió évvel ezelőtt válhatott szét.

Megjelenése

E ragadozó hossza 34–58 centiméter, szárnyfesztávolsága 74–120 centiméter, testtömege a hímnél 424–750 gramm, míg a tojónál 910–1500 gramm; a tojó körülbelül 30 százalékkal nagyobb, mint a hím. Az alfajok mérete között is van különbség, lásd fent. Az átlag vándorsólyomnak a csukló és az első kormánytoll közötti hossza 26,5–39 centiméter, farka 13–19 centiméter, a sípcsont és a szárkapocscsont közti hossz 4,5–5,6 centiméter.

A két nem hasonló színezetű. A kifejlett példányok tollazata a hátoldalon sötét palaszürke, a hasoldalon hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyekkel Faji jellegzetessége a fekete sapka és a széles, fekete, jól körülrajzolt barkó, pofája két oldalán. A felsőtesten sötétbarna alapszínű fiatal egyedeken is jól látható ez, csak a színe barna. A fiatalok hasi tollazatának alapszíne halvány sárgásbarna, hosszúkás sötétbarna szárfoltozással. Csőre és lábai sárgák, a csőr vége és a karmok feketék. A felső csőr vége hajlott, kampós, amellyel könnyen át tudja törni áldozata nyakánál a gerince A fiatalok csőre világoskékes, szemük körül gyűrűs rajzolat látható.

.....................................................

Életmódja

Ez a sólyomfaj a nyílt, szabad területeket, például a pusztákat, sztyeppéket, mocsarakat, félsivatagokat, tengerpartokat és egyre gyakrabban a nagyvárosokat kedveli. Azokon a helyeken, ahol a tél nem kemény, a vándorsólymok, főleg a hímek, nem vándorolnak el a költőterületekről. Csak azok az állományok vándorolnak hosszú távokon, amelyek az arktiszi tundrán költenek.

A vándorsólyom a Föld leggyorsabb állata. Támadását általában nagyon magasról indítja. Összezárt szárnyakkal, meredek szögben, zuhanórepülésben támad, amelyet rövid, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsít fel. Ilyenkor – mérések tanúsága szerint – akár a 320 km/órát is elérheti a zuhanó madár sebessége. Zuhanórepülésben közben a madár tüdejébe betóduló levegő tönkretenné szerveit, emiatt a orrlyukait speciális csontos képződmények fedik, amelyek meggátolják, hogy a levegő egyenesen hatoljon a tüdőbe, ehelyett csavarszerűen áramlik be a sólyom tüdejébe. A vándorsólyom szemét egy harmadik szemhéj védi, amely könnyek által tisztítja is ezt az érzékszervet. Egy kutatás szerint, amely a „tökéletes vándorsólymot” akarta megtalálni, a tudósok kiszámították, hogy tökéletes körülmények között és a madár tökéletes testfelépítése esetén, alacsony zuhanórepülés közben a „tökéletes vándorsólyom” képes lenne 400 km/óra sebességre, míg magas zuhanórepüléskor akár a 625 km/óra sebességet is elérhetné. Persze, ez csak feltételezés. 2005-ben Ken Franklin feljegyzett egy vándorsólymot, amely a rekordnak számító 389 km/óra sebességgel zuhant. A madár egyik zuhanása a következő videós linken látható:

A madár a szabad természetben 15,5–20 évet is élhet. Első évben a fiatalok 59–70 százaléka pusztul el. A felnőttek 25–32 százaléka pusztul el évente.  Az ember által okozott pusztítás mellett, amely általában az ember által készített tárgyakkal való ütközés során következik be, a vándorsólymot egyéb ragadozó madarak is pusztítják, például a nagyobb testű vágómadárfélék és bagolyfélék vadásznak rá.

A vándorsólyomnak kívül és belül számos élősködője és betegsége van. A következő betegségek hordozója: baromfihimlő (Avipoxvirus), baromfipestis (Newcastle-betegség), Falconid herpesvirus 1 (és valószínű egyéb Herpesviridae vírusok is), valamint gombás fertőzések és bakteriális fertőzések is. Az előbbiek mellett ott van a Plasmodium relictum, amely általában a vándorsólymok körében nem okoz maláriát; Strigeidae (valódi mételyek – Trematoda), Serratospiculum amaculata (fonálférgek – Nematoda) és galandférgek (Cestoda). A külső élősködők közül megemlíthetők a rágótetvek (Mallophaga), Ceratophyllus garei (bolhák – Siphonaptera) és kullancslegyek (Hippoboscidae) (Icosta nigra, Ornithoctona erythrocephala).

Ez a ragadozó madár erős, sikoltozó hangokat ad ki. Általában akkor ad ki hangokat, ha párjához vagy a fészkéhez közeledik. Hat-hét sikoltozó kiáltás után kisebb-nagyobb szünetet tart.

Táplálkozása

Vadászterületének nagysága rendszerint 40–200 négyzetkilométer. A vándorsólyom szinte kizárólag repülő madarakra vadászik. A veréb nagyságútól a gém méretűig több száz madárfaj szerepel az „étlapján” világszerte (az 1500–2000 madárfaj, amelyre vadászik, a ma élő madárfajok körülbelüli egyötödét teszi ki). Emellett nagyobb, repülő rovarokat, hüllőket, denevéreket , egyes helyeken rágcsálókat (egerek, pockok, mókusok) és cickányokat is zsákmányol. Észak-Amerikában, a 3 grammos kolibritől kezdve a 3–5 kilogrammos kanadai daruig mindenféle madarat megfog, még a nála kisebb sólyomféléket is, például a tarka vércsét. A városokban, zsákmányának 80 százalékát a parlagi galambok (a házigalamb elvadult alakja) alkotják. Egyéb városi zsákmányok között megemlíthetők az aranyküllő, a Turdus-fajok, a seregélyfélék és a különböző varjúfélék. A partmenti állományok, mint amilyen a pealei, főleg tengeri madarakkal táplálkoznak. A brazíliai Cubato város környékén telelő tundrius példányok skarlátbatlákat is vadásznak.

Magyarországon leggyakoribb zsákmánya a házigalamb és a seregély, de a táplálékmaradványok és az eddigi megfigyelések alapján a meggyvágó, a kék cinege, a fekete rigó, a verébfajok is kedvelt prédái. Vizes élőhelyeken főleg dankasirályt, csörgő récét és pajzsos cankót ejt el. Képes elfogni a kiválóan repülő sarlósfecskét is.

A vándorsólyom általában hajnalban és alkonyatkor indul vadászni, vándorlás közben azonban az éjjeli vadászatot kedveli. Az éjszakai áldozatok között megtalálható a feketenyakú vöcsök és a fürj. Az áldozatot kisebb sebességnél egyből megragadja. Nagyobb sebesség esetén hátrafeszített, borotvaéles hátsó karmával „hasítja” végig a zsákmány hátát, általában eltörve annak gericet. Emellett más módszerekkel is szokott vadászni. Ilyenkor a sík, vizes területek felett alacsonyan és gyorsan repülve pásztázza a vízpartot és a sekély részeket, parti madarak után kutatva. A felriadó csapatból gyakran sikeresen zsákmányol. Sokszor vadászik párban is. Téli időszakban az összeszokott párok együtt indulnak vadászni. Általában a hím magasabban kíséri a tojót, és ő támad először a felriasztott prédára Ha az első támadás nem sikerül, akkor felváltva támadják a kiszemelt zsákmányt. Bármilyen jó vadász is azonban a vándorsólyom, csupán minden ötödik–tizedik támadása eredményes. Ha a zsákmány túl nehéz, akkor a vándorsólyom elejti táplálékát és egy részét a földön fogyasztja el. Táplálkozás előtt mindig kitépi az áldozat tollait.

.............................................

Szaporodása

Az ivarérettséget életének első éve végén éri el, de az egészséges állományokban az ivarérett példány csak a második vagy harmadik életévében költ először. A vándorsólyom tartós, gyakran élethosszig tartó párkapcsolatban él, és mindig ugyanarra a költőhelyre tér vissza. Az udvarlási szertartás a levegőben játszódik le; ilyenkor a két madár változatos légi mutatványokat mutat be, többek között köröznek vagy zuhanórepüléseket végeznek. A hím repülés közben zsákmányt ad át a tojónak. Hogy az átadás sikeres legyen, a tojó rövid ideig a hím alatt háton repül, míg karmai közül át nem veszi az áldozatot.

A költési időszak alatt egy költőpárnak akár egy négyzetkilométeres, vagy ennél is nagyobb terület kell; ilyenkor hevesen védelmezik a területet. A fészkek közti nagy távolság biztosítja, hogy a fiókáknak elegendő táplálék jusson. Ez a nagy terület akkor is megszerezhető, ha az adott helyen nagy az állománysűrűség. Bár elsősorban sziklafalakon, magas épületeken költ, akár a földre (például homokdűnére) is lerakhatja tojásait. Korábban Nyugat- és Közép-Európában a nagytestű madarak, főleg varjúfélék, fészkeit vette „bérbe”. Az épületek és a hidak a sziklafalakra emlékeztetnek, emiatt könnyűszerrel fészkel ott a vándorsólyom A költőterületen akár több fészkelésre alkalmas hely is lehet, például egy megfigyelt költőpár 16 év alatt hét különböző fészkelő helyet használt. A „fészek” legfeljebb egy mélyedésből áll, a madár semmit sem ad hozzá.A fészek majdnem mindig a szikla vagy épület déli oldalán helyezkedik el. Ha a fészek magasan van, akkor a hollóktól, gémektől, sirályoktól, sőt egyéb vándorsólymoktól is védelmezni kell, míg ha a talaj szintjén van, akkor a szülők akár a rókát, rozsomákot, macskaféléket, medvét és farkast is megtámadhatják. A fiókát és a szülőmadarakat (az utóbbiakat ritkábban) főleg a nagytestű sasok, baglyok és a vándorsólyommal rokon Hierofalco-fajok vadásszák. A fészket védelmező szülők képesek olyan nagy ragadozó madarakat is megölni, mint a szirti sas (Aquila chrysaetos) és a fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus); de rendes körülmények között, a vándorsólyom mindkét nagyobb madarat kerüli, mivel azok étlapján szerepel.

A költési időszak élőhelytől függően változó. Az északi félgömbön általában február–március között van, míg a déli félgömbön július–augusztus között folyik le. Az ausztráliai macropus, novemberben is költhet. Az Egyenlítőhöz közeli példányok akármikor költhetnek június és december között. Évente egyszer költ, de ha elveszíti fészekalját a költési időszak elején, akkor még egy rendet rak, bár az arktiszi egyedek esetében a rövid nyár miatt ez nem lehetséges. A tojó általában 3–4 tojást rak, de néha csak egy, de akár öt is lehet. A tojások színe a fehértől a piszkossárgáig változhat, vörös vagy barna mintázattal. A tojásokon 29–33 napig kotlanak. A kotlás nagyobb részét a tojó végzi, a hím csak nappal ül a tojásokra, éjszaka mindig a tojóé ez a szerep. A tojás mérete 52 x 41 milliméter, súlya 48 gramm, melynek 8 százalékát a tojáshéj teszi ki.

Kikelés után, a fiókákat krémes-fehér színű pihe borítja. Lábaik testükhöz képest nagyon nagyok. A fiókákat mindkét szülő eteti és gondozza. Táplálékszerzéshez a szülőmadár 19–24 kilométer távolságra is elrepülhet. A fiatal madarak 42–46 nap múlva repülnek ki, de ezután is még vagy két hónapig a szülők etetik őket. A fészekaljból, a betegségek és ragadozók miatt, általában, csak 1–2 madár marad meg.

A vándorsólyom és az ember

Solymászat

Bővebben: Solymászat

A solymászok a vándorsólymot már 3000 éve használják. Először a nomádok használták Közép-Ázsiában. Sebes zuhanórepülése miatt igen kedvelt a solymászok között; főleg a tapasztalt solymászoknak ajánlott. Ezt a madarat a repülőtereken is használják, hogy elriasszák a madarakat, amelyek odarepülnek, így elkerülve a repülőgépekkel való ütközéseket.A második világháború idején vándorsólymokkal fogták el az üzeneteket hordozó postagalambokat.

A vándorsólymokat sikeresen lehet fogságban szaporítani, mind solymászati, mind visszatelepítési célokból. Az Amerikai Egyesült Államokban 2004-ig az US Endangered Species Act (a veszélyeztetett fajokról szóló) törvény értelmében az összes fogságban tartott vándorsólyom csak fogságban tartott szülőktől származhatott, de hogy a beltenyészetet elkerüljék, időnként Kanadából hoztak újonnan befogott példányokat. Szintén az USA-ban, 1999-től a vándorsólymot levették a veszélyeztetett fajok listájáról. A vadonba való sikeres visszatelepítést a solymászoknak és a The Peregrine Fundnak (Nemzetközi ragadozómadár védelem szervezete) is köszönhető. Az ő szaktudásuk, számos életképes sólymot készített fel a vadonban való élethez. A sikeres visszatelepítésnek köszönhetően 2004-től 30 éves tiltás után, újból szabad évente néhány vadonban élő madarat befogni. Mivel a törvénytelen gyűjtögetők, engedély nélkül is rájárnak a fészkekre, a költőterületek hollétét titokban tartják.

Veszélyeztető tényezők

Zavarás – A fészkelőhelyek háborgatása a növekvő turizmus miatt egyre gyakoribb. A zavarás legtöbbször nem szándékos, de az ismert, tradicionális helyeket madármegfigyelés céljából is felkeresik. Ez is elegendő lehet ahhoz, hogy a sólyom magára hagyja a tojásokat, illetve a fiókákat. Ha a zavarás hosszabb ideig tart és a madár nem mer visszatérni a fészekhez, akkor ez a fészekalj pusztulásával járhat – kihűlhetnek, túlmelegedhetnek, elázhatnak a tojások, hőgutát kaphatnak, megfázhatnak a frissen kikelt fiókák. Legtöbbször az óvatlan kirándulók, illetve az erdészeti munkák zavarják meg a költést.

Rossz minőségű fészkelőhelyek – A vándorsólyom a sólyomfélékhez tartozó többi fajhoz hasonlóan nem épít fészket. Rendszerint természetes vagy mesterséges sziklaüregekben, emberi építmények zugaiban rakja le tojásait. A rosszul megválasztott költőüregekben gyakori a tojások vagy a fiókák pusztulása, de előfordul az bányászati tevékenység miatt, időjárásra visszavezethető okok (például csapadékvíz lefolyása az üregbe stb.) miatt is.

Áramütés – Ma a ragadozó madarakat fenyegető egyik legnagyobb veszélyforrás a középfeszültségű hálózatok oszlopain elszenvedett végzetes áramütés, amely a vándorsólymot is fenyegeti. Az áramszolgáltatók, a nemzeti parkok és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a legveszélyesebb oszlopok felmérésével és szigetelésével próbálják kiküszöbölni az elhullásokat.

Vegyi anyagok – A vándorsólyom az 1960-as években egy növényvédő szer, a diklór-difenil-triklór-etán – vagy közismertebb nevén a DDT – miatt pusztult ki Magyarországról (és az északi félteke sok részéről). A DDT a táplálékláncon keresztül bejutott a sólymokba és felhalmozódott szervezetükben, ahol a hormonháztartásra fejtette ki hatását. Ennek eredményeképpen megváltozott a sólymok viselkedése, elmaradt a párzás, illetve sikeres párzás esetén a képződő tojásokba nem épült be a kalcium – az így lágyhéjúvá vált tojások pedig összetörtek a kotló madár alatt. A DDT-t 1968-ban betiltották hazánkban, majd később a világ más részein is. A vándorsólyom állományai lassan helyreállnak, azonban a veszély nem múlt el.

Fészkek kifosztása – Korábban a költések sikerét a fészekaljak solymászati célra történő kifosztása jelentősen veszélyeztette. A természetvédelmi jogszabályok és érdekérvényesítés szigorodása, valamint a fogságban tartott madarak eredményes tenyésztése miatt ma már ez nem jellemző.

Lelövések – Egyes vadászok ragadozó madarakkal szembeni hagyományos ellenérzései miatt ritkán, de még ma is előfordulnak illegális lelövések. Ez ellen a vadászati és természetvédelmi szervezetek közösen küzdenek.

Védelmi intézkedések

A vándorsólyom Magyarországon fokozottan védett, emellett védett a Washingtoni egyezmény (CITES) által is. Emiatt exportja és importja is engedélyköteles. Mivel a solymászok legkedveltebb vadászmadara, a bemutatókon, vadászatokon való részvétel során be kell tartani az előírásokat.

Az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban és Lengyelországban a hatóságok fogságban tenyésztett vándorsólymokkal próbálják növelni a vadonban levő állományokat. A fogságban nevelt fiókákat, felnőtt vándorsólyom alakú bábukkal etetik, hogy a fiókák ne az embert társítsák az eledel megszerzéssel. Amikor eljött a kirepülés ideje, a költődobozokat felnyitják, hogy a fiatal madár először kipróbálhassa a szárnyait. Miután a fiatal sólyom megerősödik, egyre ritkábban táplálják, hogy vadászösztöne felerősődjön. Mielőtt szabadon engednek egy fogságban nevelt vándorsólymot, a szabadon engedés helyén, néhány napig ketrecben tartják az állatot, hogy megszokja az új környezetet.

Világszerte a visszatelepítési programok sikerrel járnak. A DDT betiltása lehetőséget ad a szabadon eresztett madaraknak, hogy egészséges tojásokat rakjanak. 1999. augusztus 25-én az USA-ban levették a vándorsólymot a veszélyeztetett madarak listájáról.

A fogságban tenyésztett madarak szabadon engedésének a rossz oldala az, hogy fogságban a különböző alfajok keverednek, és visszaeresztéskor a „hibridek” a helybéli alfaj tisztaságát ronthatják.

Jelenlegi helyzetük

A világ legtöbb részén a vándorsólyom-állományok újra elérik a korábbi méretüket. Az Egyesült Királyságban az állomány újból akkora, mint az 1960-as évek előtt. Ehhez a sikerhez a Királyi Madárvédelmi Társaság (Royal Society for the Protection of Birds vagy rövidítve RSPB) is hozzájárult. Szerintük a szigetországban jelenleg 1402 költőpár él. A vándorsólymok újból uralmuk alá vették a hegyvidékeket, a tengerpartokat és a városokat is, ahol a városi galambok bőséges táplálékforrást biztosítanak számukra . Világszerte a városok épületei, hídjai, tornyai megfelelő költőhelyeket biztosítanak e ragadozó madárnak.^[81] Sok helyen a lakosság örvend, hogy ilyen szomszédja lehet. Sokszor újságokban és híradókban is beszámolnak az ottlétérol.

Vándorsólymok a kultúrában

Jellegzetes vadászmódszere miatt a vándorsólymot számos kultúrában az agresszivitás és az ügyesség jelképének tekintették. A Mississippi mentén élő indiánok (800–1500 között) a vándorsólymot és egyéb ragadozó madarakat az „égi erő” megtestesítőjének vélték. A törzsfőnököket és az egyéb kiemelkedő embertársaikat olyan ruházatban temették el, amelyek e ragadozó madarakat utánozták. A késő középkorban a vándorsólymok és az egyéb sólyomfélék a nemesség jelképei voltak. Vándorsólymot a hercegek, míg északi sólymot csakis a királyok tarthattak. Ily módon a madár is jelezte, hogy tulajdonosa hol áll társadalmi ranglétrán. Az ófrancia nyelvből származó „gentil” szó „nemes madarat” jelent; ezt általában a vándorsólyomra mondták.

A vándorsólyom Angola és az Egyesült Arab Emírségek nemzeti madara. 1927-től az ohiói Bowling Green városban levő Bowling Green State University hivatalos kabalafigurája. 2007-ben Idahóban vándorsólymot ábrázoló 50 centes emlékérmét adtak ki.

 

 

 

 

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Solyom
Köszönöm , hogy itt járt és máskor is szívesen vissza várom !!! - © 2008 - 2024 - solyom.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat